A Mártélyi Tájvédelmi Körzet Szegedtől mintegy 30 km-re, a Tisza bal partján terül el több mint 2000 hektáron. Az ártéri vízi világ, melyet a Tisza és mellékfolyói alakítottak ki, mára csak néhány szigetszerű foltban maradt fenn. Az egykor nagy kiterjedésű időszakos elöntésekkel, mocsarakkal, nedves rétekkel, kisebb-nagyobb erdőfoltokkal tarkított vidék hangulatát őrzi még napjainkban is a Mártélyi Tájvédelmi Körzet.
A táj mai állapota a 19. századi folyószabályozásokkal alakult ki, védettségét azonban csak 1971-ben nyerte el, melynek célja az árvízvédelmi töltés menti kubiksorokban kialakult sajátos élővilág, valamint az egykor az Alföld nagy területeire jellemző táj megőrzése volt. A Mártélyi Tájvédelmi Körzet több nagy területre tagolható. Északon a Mártélyi holtág által elválasztott Ányás és Korhány, majd dél felé haladva a Kutyafenék és a Körtvélyesi holtág által körbeölelt Körtvélyes területek fekszenek. A Barci-rét a tájvédelmi körzet déli részén található.
E táj fő arculatformáló eleme még napjainkban is a Tisza-folyó. Pár évente megjelenő időszakos elöntéseinek köszönhetően nagy mennyiségű szerves hordalék rakódik a területre, amely gazdag növényvilágot eredményez. Természetes viszonyok mellett a mély fekvésű medencékben lágyszárú növényzettel borított mocsaras élőhelyek, míg a magasabb, partosabb területeken bokorfüzesek, puhafás fűz-nyár és keményfás tölgy-kőris-szil ligeterdők alakulnak ki. Az emberi tájhasználat következtében azonban itt sem pusztán a természet erői érvényesülnek. A legeltetésnek köszönhetően nagyobb nyílt rétek, az ültetvényes erdőgazdálkodás folytán pedig közel homogén szürkenyarasok, kocsányos tölgyesek és nemesnyár ültetvények is megtalálhatók a tájvédelmi körzetben.
A területre leginkább a vízzel borított ártéri erdők klasszikus madárvilága jellemző. Hazánk erdei élőhelyeire jellemző harkályfajai közül a fekete harkály (Dryocopus martius), a zöld küllő (Picus viridis), a balkáni fakopáncs (Dendrocopos syriacus), a nagy fakopáncs (Dendrocopos major), a közép fakopáncs (Dendrocopos medius) és a kis fakopáncs (Dendrocopos minor) egyaránt előfordul a területen. A sűrű erdőségek a ragadozók számára is ideális fészkelőhelyet jelentenek. A rétisas (Haliaetus albicilla) az ártéri erdők értékes költőfaja, a barna kánya (Milvus migrans) pedig országos viszonylatban is nagy számban fészkel a területen. A fekete gólya (Ciconia nigra) szintén a sűrű erdőségeket választja fészkelésre, akárcsak a telepesen fészkelő szürke gém (Ardea cinerea). A terület két holtága kiváló táplálkozóhelyet nyújt a különböző gémeknek, kócsagoknak és récéknek, a Barci-réten pedig a haris (Crex crex) és megjelenhet elöntéses években.